rosemaring

Javítják a járdát a bölcsi előtt. Jövünk ki Rozival, a (szokásos) füttykoncert fogad.
- Anya! Miért fütyülnek a bácsik? (Egymillió dolláros kérdés, ezt a titkot én 20 éve próbálom megfejteni)
- Nem tudom szívem. Biztosan barátkozni szeretnének velünk. (Ahhha. Barátkozni. Biztosan.)
- Régen, amikor én még nem voltam, Apa is fütyült neked? (Na, az szép lett volna... most nemigen lenne az apukád.... )
- Nem, szívem. Mi apával inkább beszélgettünk.
- Miért? Apa nem tudott fütyülni?
- De igen. De beszélgetni jobb.
- És akkor a bácsik miért fütyülnek? ( - mert annyi eszük van, mint egy kosár pillangónak?) - Ők is szeretnének hazajönni velünk? ( Mivan??? Nem elég nekem elviselni apádat, még hazavigyek púpokat a hátamra? Tudnak főzni? Takarítani? Virtuóz módon bánnak a porszívóval? Hazaadják a fizetésüket?)
- Hááát... nem hiszem, hogy Apa örülne neki.... ( enyhén szólva...)
- De miért? Én játszanék Apával, te meg a bácsikkal! ( Várjunk csak... ez az opció eddig nem merült fel... lenne sikere Apánál.... )
- Ó, szívem. Én Apával szeretek a legjobban játszani.
- Na jó! Akkor megmondom a bácsiknak! - és már fordul is oda a hat Rómeóhoz: - Ne fütyüljetek az Anyukámnak! Úgysem jöhettek velünk haza!
Kész, KO, a Rómeók elejtették az összes lapátjukat én meg a sarkon túl is vinnyogtam a röhögéstől.

Baj van..... Én tisztességes falusi környezetben szocializálódtam, ha csak elmentem a kocsma mellett, annyit tanultam anatómiából és szexológiából, hogy Veres Pali bácsi sírva adta volna vissza a diplomáját, és ha egyszer kisípoltatná az ORTT, R2D2 legszebb nagymonológját kapnánk. Úgyhogy ragadt rám tisztességgel a jóból. Nem mondom, hogy nem tehetnék ellene, de mivel nyilvánosan hellyel-közzel tudok viselkedni, a barátaim meg már hozzászoktak, nem csináltam ügyet belőle. Ezidáig.

De most lett egy papagájom. Aki azonnal tanul és soha nem felejt. És aki olyan tűpontos képet ad az anyja beszédmódjáról, hogy annak kihullik a haja.

És, hogy ne csak a levegőbe beszéljek, álljon itten néhány példa, okulásul.

Este van, lefekvéshez készülődünk. Túl vagyunk az összes rituálén, fürcsi, mese, Lencsilány éneklés, ölelések, puszik, a nap történéseinek megtárgyalása, a lámpa már lekapcsolva, mikor elhangzik az ominózus kérdés: - Ma kivel alszol, kicsim? – Háááát… A Rókicával, Lili babával, Juci babával, Puszi polippal, a Lovacskával, a másik Lovacskával, a Nagy Micimackóval, a Kis Micimackóval, a Kisbabával, Breki békával, Elmóval …. és pakolja be mindet az ágyába, és fekteti sorba őket a párnán. Aztán mikor úgy érzi, kész van, végignéz a gyülekezeten, majd közli: - Akkor én most hol a fenében aludjak ettől a sok szartól?

Vagy. Ülünk a konyhaasztalnál, békésen vacsizunk, mikor egy falatka leesik a kanaláról és a földre pottyan. Gyermekem rezignáltan utána néz, majd rám, és teljes lelki nyugalommal közli: - A picsába! De nem baj, majd megeszik a cicák….! – Rozi, tudod, hogy ez ronda szó, ilyet nem mondunk, még a felnőttektől is buta dolog. A kutyafáját, vagy a csudába, ilyenkor ezt szabad mondani!

Gyerek nem szól, csak turkál a tányérjában, hallom, kattognak a fogaskerekek, emésztgeti az információt, majd megkérdezi: - Anya…. és azt szabad mondani, hogy bassza meg? NEEEM! Azt még annyira sem szabad mondani, az a legcsúnyább, apa nagyon mérges lesz, ha meghallja. – Na jó, de te is mondtad! ( óbazze’, annyira tudtam, hogy ez jön… ) Igen, sajnos én is mondtam, de ez akkor sem helyes, én is rájöttem, hogy nem szép dolog ilyen rondán beszélni, és azóta nem is mondtam. Hatásszünet…. – De Anya! Azt is mondtad, hogy a picsába…. ( óabüdöspicsába, sakk-matt, adjatok egy kést, felvagdosom az ereimet).

Ül a számítógép előtt és az időkép.hu – t böngészve csekkolja bőszen, hogy éppen hol esik az eső, hol süt a nap ( ne menjünk ebbe bele, ez majd egy másik poszt témája lesz, hogy a hároméves miért az interneten ellenőrzi az aktuális időjárást… ) – Nézd Anya! A mamánál nagy csúnya felhők vannak és esik az eső! Ez kurva szar. Rozi!!! Ez nagyon ronda beszéd, ilyet nem mondunk és … blablablablabla, mint egy mókuskerék, tök feleslegesen mantrázom ugyan azokat a semmit sem érő frázisokat, amíg az én agyam át nem billen, addig nem lehetnek elvárásaim felé sem és az sem mentség, hogy adott esetben a bölcsiben is hallja ugyan ezeket a káromkodásokat. És még szerencsém is van, mert nagyon rugalmas és nagyon hamar feldolgozza, hogy van amit nem lehet mondani, de azért már ott van a pici fejében a lehetőség. Hogy mire gondolok? Pl: elszalad a macska előle és nem tudja megsimogatni. Megáll, csípőre tett kézzel, puffog a méregtől és megkérdezi: - Anya! Mondhatom azt, hogy a picsába? – Nem, nem mondhatod, megbeszéltük! – Jóóó….  akkor a kutyafáját, elszaladt a cica! 

Úgyhogy nagyon csúnyán vissza kell fognom magam és épp ezért felhatalmazom minden valódi és képzelt barátomat, hogy vágjon hátba a picsába, ha esetleg azt hallaná, hogy már megint kurva rondán beszélnék….. 

Egy valami vigasztal: hallhat akárhol, akárkitől, akármi rondát – én még mindig „butuska anya” vagyok, és ez jó és ezt próbálom élvezni, amíg el nem jutunk a „ – hülye vagy és utállak!” korszakig. Amit már most előre jelezném: bármikor elcserélném a mostani ártatlan, mögöttes tartalom nélküli anyázásra. 

Van nekünk egy rituálénk: fürdés után a kiskorú kibogozza magát a törölközőből és pucér seggel rohangál a lakásban, hogy elkapjuk és poroljuk ki a popsiját, mint a kétfenekű dobot. Ezt a bájos momentumot kommunikálja az én sarjam eképpen a bölcsiben: " Engem otthon fürdés után Apa és Anya mindig meg szokott verni!"
.......
Király ..... hazamegyek, úgy megverem ...... mint a kétfenekű dobot.... én meg majd csodálkozok, ha kopog a gyámügy az ajtómon :D

Itt van egy gyerek. Okos és gyönyörű és nem fél semmitől. A tenyeréből eteti a lajhárt, a zebrát és az elefántot. Megsimogatja az egy tonnás bölényt, könyékig eltűnik a falevéllel együtt a zsiráf szájában, minden féle méretű és fajtájú kutyát meg akar simogatni, ha feltűnne egy éhes, vadászó oroszlánfalka Angyalföldön, ő azonnal ott teremne és míg az egyiknek megráncigálná a bajszát a másiknak már a hátán lovagolna. Namármostan. Hogyan történhet akkor meg az, hogy ugyan ez a gyerek ultrahangon szirénázva elbújik a fotel alatt, mert felfedez a konyhában egy muslicát?? És nem is jön ki addig, amíg hajtóvadászatot nem indítok a vérengző fenevad ellen és le nem csapom. Nem értem én ezt.....

Este, meseolvasás.

- Anya, apa a te feleseged?

- Nem szivem, apa a férjem. És én vagyok apa felesége. 

- És én kinek vagyok a felesége?

- Te senkinek. Majd ha nagy leszel.

- Én az apa felesége akarok lenni! 

- De apának én vagyok a felesége.

- De én akarok apa felesége lenni! 

- De akkor ki lesz az én férjem? 

- Nem tudom. .... Egy másik bácsi. 

Hát ez van. Úgyhogy most másik bácsit keresek. Nem ismer valaki egyet? Csak az vigasztal, hogy tegnap még az én feleségem akart lenni..... Úgyhogy lehet, hogy holnap apa fog másik nénit keresni, ha kiesik a pikszisből.

Sétálunk haza a bölcsiből, mikor elfut mellettünk két lány.
- Anya, ők hová mennek?
- Mennek a Margitszigetre, futni.
Megáll, utánuk néz, majd közli:
- Hűha! Jó nagy seggük van! - aztán végigmér engem is és folytatja: - Neked nincs ekkora segged! Tulajdonképpen szép vagy.....

(mondjuk, eléggé felemásak az érzéseim... ez akkor most bók?)

Én miért fogom ki mindig ezeket? Játszóház, Rozi tombol a mászókán, én ülök gyanútlanul és olvasok, egyszer csak megáll mellettem egy kiscsákó és megkérdezi: - Figyelj! Ha sokat ugrálok, meg fogok halni?  Köpni - nyelni nem tudtam…Mondom: - Dehogyis, az ugrálástól nem fogsz meghalni! – Jó, de akkor Hogy fogok meghalni? (Mivan? Mi vagyok én? Párka?) – Nem tudom, hogy fogsz meghalni és neked ezen még nem kell gondolkodnod, még nagyon fiatal vagy, sokat fogsz még játszani és bohóckodni!. – Jó. De te már öreg vagy, te hogy fogsz meghalni? … Hát, kösz vazze, úgy, hogy felkötöm magam, ha tovább kérdezel….

Mivel egy évnyi lemaradásban vagyok magamhoz képest, így ez most az elmúlt esztendő rövid összefoglalója lesz, történetileg hűen, viszont nem feltétlenül időrendi sorrendben. Hosszú, de remélem, a végére mindenki számára nyilvánvaló lesz, hogy az élet kemény és kegyetlen, és minket az urammal együtt szenté kellene avatni, de legalábbis…….

Listányi újévi fogadalommal kezdtem az évet: - türelmesebb leszek, nem fogok vele kiabálni és nem fogok tovább őszülni, azért sem. Na, ezek közül az utolsó pont az, amit be tudtam tartani: nem őszülök…. mert kihullik a hajam tőle.

Budapest-Göd buszjárat, tömve. Dunakeszi előtt járunk, a büdös nagy pusztában, mikor hirtelen feláll az ülésben és kinyújtott karral elüvölti magát:
- Anyaaa! Anyaanyaanya! Odanézz! Elefántok! És egy haaatalmas oroszlán! Mvvuuuáááááááá! (oroszlánüvöltés.....)
A busz közönsége egy emberként kapott a szívéhez és nézett ki, hogy hol a francban járunk..... Én pisszegek, mint a hülye - Rozika, ne ordíts, szállj le az ülésről és ülj le azonnal a popsidra!
- Neem! Ééén nem ülök a popsidra, csak a seggemre!

Hát, ismét kösz.....

Állunk a sorban, sarki kisközért, ezer éve ismernek minket,2 év alatt benyalizta magát az összes pénztáros nénihez. Ezen pénztáros nénik egyike az előttünk álló, hat év körüli kiscsaj ruháját dicsérte:

Vasárnap meglépett a játszótérről. Úgy, hogy öten(!) voltunk körülötte. Játszott a Noellel a homokozóban, mi „felnőttek” kint beszélgetünk a szélén, egyszer csak azt látjuk, hogy nem látjuk.

Anyámnak 6 évet kellett várni rá, nekem csak 2 és felet... hát nem levágta a saját haját!? ...... Még nem tudom, hogy az apja melyikünket fog nyakon vágni, ha hazajön. Persze, csak miután elájult.....

Nyár volt, fülledt, meleg nyár, mikor a hölgyemény felfedezte magának a motorozás szépségeit. Lógott a nyelvem, alig bírtam magam vonszolni, erre rohanhattam ész nélkül, üvöltve az utcán: „- Roooziiii! Állj meg azonnal! Rozi, megállunk az úttestnél! Rozi, ne száguldozz, mert elesel! Roooziii! Ide figyelj büdös kölök, ha egyszer elkaplak, azt megbánod kisanyám!”, ez meg tépett ezerrel a járdán, a lábát elől magasra emelve gurult és brummogott hozzá, mint egy megvadult medve.

Az ember lánya alszik békésen, gyanútlanul, balra az ura horkol, jobbra gyerek, lent a macskák, fent pókok, teljes a béke. Egyszer csak azt hallom:  - Anyaaaaa..... anyaaaa...... és valaki megrázza a vállam. Kizárásos alapon jobbra fordulok: - Mondjad szívem. - Anya kérsz fikuszt? Tessék fikusz Rozi orrából! - és már nyomja is a kezembe, fordul nekem háttal és durmol tovább. Hát, mondom kössz.....

Ül a gyerekem a kádban, körülötte méteres habfelhő, a vízben egy-két elefánt, bálna, maci, kis locsoló, nagy locsoló, egyebek. Mondókázunk, fröcskölünk, dumálunk, bohóckodunk, mikor egy gyors keresztkérdéssel letámadom: - Hogy hívnak téged? Körülnéz, majd megfontoltan rávágja:
- Rozi. Habos Rozi.

Nos? – kérdezi B. – Szerinted?

Mivan? – nézek a kezemben tartott kakaófoltos pólóra. Ó, basszus, tudom, hogy figyelnem kellett volna és esküszöm, próbáltam is. B. és P. összetűzésénél még képben voltam, emlékszem a fénymásolós esetre, valami rémlik valami átszervezésről, össze(és ki-)vonásról, de itt valahol elvesztettem a fonalat. Be kell dobnom ezt a cuccot a mosógépbe, igen, aztán, aztán mi is? Ja, persze, félbe hagytam a kaját, mikor B. megérkezett….Jézusatyaúristen, B.!

Állunk a kínainál, várjuk a rendelést, mi vagyunk egyedül az üzletben, meg a kínai lány a pult mögött. Egyszer csak kijön, kezében egy kínai magyar szótárral.

- Te megmond nekem mi ez szó? Kiejteni?

- Benzinkút.

- Bedziku....

- Ben-zin-kút!

- Ben-dzi-ku...

- Ben-zin kút, úúú, hosszú a vége.

- Ben-dzi-ku.

- Benzinkúúúút.

- Bendziku.

Mire Rozi a babakocsiból:

- BENZINKÚÚÚÚÚÚT!

Hát ez is megvolt. Első nap a bölcsiben (Ugri Bugri bölcsi - nomen est omen, Micimackó csoport.) Nem omlott össze a világ, nem nyílt meg a föld, várakozásommal ellentétben a nap még süt, a bölcsis meg alszik, mint akit fejbe vertek.

Már a jelentkezésnél hozta a formáját. Berobbant az anyukák öléből félénken kukucskáló első naposok közé, mindenkinek egyesével elmagyarázta, hogy mit lehet látni a falon lévő képeken, elcsaklizta egy kissrác motorját és hajtotta a folyosón, mint akit kergetnek, ártatlan, papírokat töltögető szülők kezéből tépte ki a tollat, hogy aztán "RAJZOL!" üvöltéssel nekiiramodjon a vakvilágnak, végül szétpakolt az igazgatónő asztalán egy doboznyi gemkapcsot... szóval bemutatkoztunk, na. Mire végeztünk a beiratkozással a kisasszony teljesen fel volt pörögve, hét lóval alig bírtuk visszatartani az udvartól, ahol már egy komplett sereg mocizott, csúszdázott, homokozott, visítozott, kergetőzött, mászókázott, szóval egy csomó izgi dolgot művelt, míg neki azon az üvegfallal elválasztott, unalmas folyosón kellett várakoznia.

….Az (egyébként anyjától örökölt, bár ezt az utolsó leheletig tagadni fogom) akaratossága újabb magasságokba emelkedett, túlszárnyalva a mesterét. Iszonyatosan céltudatos (a mai napig  és lassan kezdem sejteni, ez már így is marad). Azonnal dacolt, ha valami nem tetszett neki, simán leült a földre és vagy üvöltött, vagy csak ült, nézelődött, piszkálta a hangyákat, tologatta egy letört faággal őket. És ezt megtette gyakorlatilag bárhol: a közértben, a könyvtárban, a rendelőben, az utcán, mindegy volt. És bár az ember (interneten, pszicho könyveken nevelkedett-felkészült) lánya előrelátóan szilárd elvekkel érkezik az dackorszakhoz, ezek kb. 5 perc alatt dőlnek meg az első alkalommal. Azt hiszem, nem árulok el nagy titkot, ha elmondom: a visítás a leghatékonyabb fegyver az emberiség történetében.

Új év, új kihívások, mondaná a művelt francia - ha tudna magyarul. Nálunk az új kihívások azzal kezdődtek, hogy a kisasszony rájött, hogyan is működik a távirányító. Innentől kezdve akkor voltunk csendben, ha eldugtam előle. Illetve akkor sem, mert olyankor viszont üvöltött, mint a sakál. Nem azért, mert feltétlenül nézni akart volna valamit (továbbra sem érdekelte semmi, csak az Elmo, meg  a Bogyó és Babóca), hanem mert hogy jövök én ahhoz, hogy nem hagyom, hogy ki-be kapcsolgassa a tévét. Percenként 27x.

Meghasonlottam. Az ember lyánya tisztességes asszony módjára utálja az ő urát, amiért egy hét távollét után nem rohan utána péntek este, hanem csak szombat délben indul el. Erre a fent említett tisztességes asszony hazajön vasárnap gyanútlanul és azt látja, hogy az a piszok ura egész héten dolgozott, teljesen felújította a konyháját, kifestett, bekereteztette és kiakasztotta a nászúton vásárolt képeket, beszerzett a halom praktikus és szép kiegészítőt, ráadásul még egy mosogatógépet is vett. Meglepiként. Na. Most mondják meg kérem: így elrontani egy jó kis „haragszomrádot”.