Vasárnap meglépett a játszótérről. Úgy, hogy öten(!) voltunk körülötte. Játszott a Noellel a homokozóban, mi „felnőttek” kint beszélgetünk a szélén, egyszer csak azt látjuk, hogy nem látjuk.
- Hol a gyerek? Hol a gyerek? HOL A GYEREK??????
Öten nyolc felé szaladtunk, Városliget, a tó mellett, eleve a játszótér hatalmas, nem beszélve a parkról, kb. másfél percig rohangáltunk (én azt hiszem, sokkot kaptam, mert nem is emlékszem rá), mikor az apja kiabált a trampolin mellől, hogy megvan, ott ugrált bent, teljes lelki nyugalommal.
MEGVAN? Nem megvan, hanem konkrétan befizettette magát egy balek angol párral. Ők csak a saját gyereküket szerették volna befizetni, mikor Rozi odaállt a kislány mellé (ezt már a jegyszedő mesélte el, utólag), mint aki ott sincs, a trampolinos azt hitte, összetartoznak és két gyerekért vett el pénzt. Hát én nem is tudom…..
Bár azóta minden gyerekes barátnőm, barátom, ismerősöm megnyugtatott, hogy ez kivétel nélkül, mindenkivel előfordult már, azért én nem bírok megnyugodni. Főleg, hogy egyre nyilvánvalóbb: ez nem tart senkitől. Legközelebb hol fog megállni, Kenyában? Póráz, GPRS, nyomkövető, jelzőrakéta, bilincs, jobb lesz, ha betárazok. De mindenesetre a következő 18-20 évben le nem veszem a szemem róla.
