Hát ez is megvolt. Első nap a bölcsiben (Ugri Bugri bölcsi - nomen est omen, Micimackó csoport.) Nem omlott össze a világ, nem nyílt meg a föld, várakozásommal ellentétben a nap még süt, a bölcsis meg alszik, mint akit fejbe vertek.
Már a jelentkezésnél hozta a formáját. Berobbant az anyukák öléből félénken kukucskáló első naposok közé, mindenkinek egyesével elmagyarázta, hogy mit lehet látni a falon lévő képeken, elcsaklizta egy kissrác motorját és hajtotta a folyosón, mint akit kergetnek, ártatlan, papírokat töltögető szülők kezéből tépte ki a tollat, hogy aztán "RAJZOL!" üvöltéssel nekiiramodjon a vakvilágnak, végül szétpakolt az igazgatónő asztalán egy doboznyi gemkapcsot... szóval bemutatkoztunk, na. Mire végeztünk a beiratkozással a kisasszony teljesen fel volt pörögve, hét lóval alig bírtuk visszatartani az udvartól, ahol már egy komplett sereg mocizott, csúszdázott, homokozott, visítozott, kergetőzött, mászókázott, szóval egy csomó izgi dolgot művelt, míg neki azon az üvegfallal elválasztott, unalmas folyosón kellett várakoznia.
Bepakoltunk a szekrénybe - első számú potenciális síráslehetőség: olyan pici, és mégis elfér benne mindene mindene és egy kék hal úszik az ajtaján, és ezentúl itt fog lakni, és önálló élete lesz és felnő és koliba megy és elköltözik és brühühhühüh... - anya egy picit túldramatizálja a dolgokat. Mindenesetre a nyilvánosság előtt bírtam magammal és tovább cseverésztem Gyöngyi nénivel (a gondozónéni, vele lesz napi 8 órát, az új anyukája, engem el is fog felejteni, brühühüühüühü.....). Megbeszéltük az alapokat, megnéztem a szobájukat, a fürdőszobát, az étkezőt (minden a térdemig ér, tisztára, mint Hófehérke a törpék között, pici mosdók, pici asztalok, pici tányérok, brühüühühühüü....- na, most már állítsd le magad!) és miután végeztünk, szabadjára engedtük a kiéhezett oroszlánt a dzsungelben.
Gyöngyi néni alig kérdezte meg, hogy milyen kapcsolatban van más gyerekekkel, könnyen szocializálódik-e, tud-e kapcsolatot teremteni, a kisasszony rögtön szemléltette a dolgot: beszállt a homokozóban egy fiúgaleribe, secperc alatt rendbe rakva a srácokat, megmutatta két kislánynak, hogy kell 12 másodperc alatt két kört futni a csúszdán, közölte a Marika nénivel (másik gondozónő), hogy ő "Jozi, Padosz Jozi" végül leszedett (gyengéden, ámde határozottan) egy kissrácot egy bicikliről és elporzott a naplementébe. Gyöngyi néni csak annyit tudott kinyögni, röhögve, hogy "-na, azt hiszem megvan a csoport vezető egyénisége", én meg nem tudtam, sírjak, vagy nevessek, mindenesetre egy pillanatig nem vitatkoztam vele, a tények magukért beszéltek. Bár az első napok "feladata" az lenne, hogy a nevelők megfigyeljék, hogyan bánnak a szülők a gyerekkel, kiismerjék az igényeiket, a szokásaikat, lehetőleg a csoport környezetében, a mi esetünkben ez azt jelentette, hogy a Gyöngyi néni végignézhette, hogy Rozi feje hol itt, hol ott bukkan fel, elképesztő sebességgel derítve fel az udvar játékait.
Mindent összevetve, egyelőre úgy néz ki, ő nem tört össze különösebben az új kihívás súlya alatt, úgyhogy holnap visszamegyünk, lesz ami lesz. Győzzön az erősebb.
