A Halál pont délután fél kettőkor érkezett, amikor Anya épp a mosogató lefolyóját szedte szét, mert a csőbe illegálisan bevette magát Csingiling és három barátnője.
-Milyen jó kis búvóhely! - gondolták a tündérek. - Rohadjatok meg - gondolta Anya ezzel párhuzamosan. Akkor már viszonylag zaklatott idegállapotban volt, fél napig főzött, de persze a Nagy egy falatot nem volt hajlandó enni, a Kicsi meg a fél délelőttöt Csingiling lefolyóba deportálásával töltötte, észrevétlenül, a macska lehányta a kanapét, Apa pedig rendkívül fontos munkákra hivatkozva elvonult és bezárkózott a dolgozószobába, csak a falakat rengető horkolás tanúskodott élénk szellemi tevékenységéről.
-Na elmész te a picsába- mondta, Anya, mikor ajtót nyitott a kopogtatásra. - Ezt te sem gondolod komolyan. Én ezt most kitakarítom, ez olyan biztos, mint a halál! – ezzel rácsapta az ajtót a meghökkent kaszásra.
-Ne haragudj, de én erre most nem érek rá, holnap matekdolgozat és a Kicsi még mindig nem tud hattal szorozni! Tudsz te hattal szorozni? - szegezte a kérdést Anya másnap a meghökkent Halálnak, mikor az újfent becsöngetett.
A Halál némileg elbizonytalanodott. Igazság szerint egész jól szorzott hattal, tisztességgel beleverték a halálképzőben, de tisztában volt a saját hiányosságaival, lassú volt kissé, nyomás hatására általában leblokkolt, mindig is jobban teljesített írásban, mint szóban. Úgyhogy zord ábrázattal meglengette a kaszáját és inkább eltűnt a balfenéken.
-De jó, hogy itt vagy! – üdvözölte Anya régi ismerősként harmadnap - Vigyáznál 5 percig a srácokra, le kell szaladnom a közértbe? Ha éhesek, kenjél nekik vajaskenyeret! – ezzel rácsapta az ajtót és eltűnt a lépcsőfordulóban, csak a csíkos cekkere lobogott utána.
– Soha nem jön vissza – villant át a Halál agyán a gondolat, de nem volt ideje eltöprengeni rajta, mert az ajtó mögül hangos sikítás és (megdöbbenésére) halálhörgés hallatszott. Az Éjszaka Ura óvatosan és némileg értetlenül beosont az ajtón. Rossz érzése volt. Nem szerette ezeket a modern gyerekeket, hangosak voltak és hitetlenek, önfejűek, általában ellenálltak a legvadabb ijesztésnek is és állandóan kinevették, amikor összefutott velük munka közben. A múltkor is, épp a jól végzett munka megelégedettségével tartott hazafelé egy különösen sikeres éjszaka után, mikor részeg suhancok valami Sötét Nagyúrnak nevezték és a fénykardját követelték. Mikor pedig felszólította őket, hogy bűneiket megbánva kövessék őt Sötét Birodalmába, sörösüvegekkel és cigarettacsikkekkel dobálták meg, alig tudott eltűnni egy kapualj sötétjében.
Rossz érzése hatványozódott, mikor óvatlanul rálépett egy négyes legóra. Artikulátlanul felhördült, pár másodpercig hangosan káromkodva ugrált fél lábon, amikor is egy nyíl repült át a szobán, és egyenesen átszakítva a vadiúj köpenyét hozzászegezte a nappali lambériájához. A nyílhoz két miniatűr indián tartozott, teljes menetfelszereléssel, tolldísszel, tomahawkkal és olyan velőtrázó csatakiáltással, hogy a Halál kis híján infarktust kapott.
-Kenek nektek vajaskenyeret! – mennydörögte vészjóslóan, de szavai kevés foganatra találtak, egy pillanat alatt éles fogak, hegyes körmök és kalimpáló végtagok hálójában találta magát. Ennek fele sem tréfa – gondolta, majd minden erejét és letépett köpenyét összeszedve menekülőre fogta. A lépcsőházban állt csak meg, lihegve dőlt a falnak.
A Halál átgondolta az életét...
Mostanság a Nagykörúton látják kóborolni, láncai nyikorgását elnyomja a villamos zaja. Néha leül egy padra és minden meggyőződés nélkül ráhuhog az előtte haladó szerelmespárokra. Néha felszáll a villamosra (persze soha nem adják át a helyet), átmegy Budára, és a várból nézi a várost. De többnyire már csak a galambokat eteti.
