Ugyan mar, a nyulak nem hordanak cipőt! - mondom, miközben kékre színezem nyúl asszony főkötőjét....
A hétköznapi paradoxonok útvesztőjében kóborolok....
Sétálunk az utcán: - Rozi, ne csalinkázz azzal a bringával, egyenesen menj, nem látod, hogy kanyarodik az út?
Épp a vacsorával hadakozunk: - Rozi, csukd be a szád és kezdj el enni!
Konfliktus van a játszin, fut, szalad és már meséli is, mekkora rettentő sérelem érte, összefüggéstelenül folyik belőle a szó…. :- Rozi, nyugodj meg, maradj csendben és mondd el, mi történt!
És persze az örök mantra: - Rozi, ezerszer mondtam már, hogy nem mondom el százszor!
Persze, őt sem kell félteni, jó padavannak bizonyul:
- Kisszívem – mondja az apja – ha mindig csak beszélsz, akkor csak azt ismételgeted, amit már tudsz. De ha csöndben maradsz és meghallgatsz, akkor tanulhatsz is valamit. - Jaaa… akkor én mindig beszélhetek, mert én már MINDENT tudok!
- Anya, képzeld, ma az oviban láttam egy igazi döglött békát! Élőben! – ( Nagyszerű! Remélem, megcsókoltad és lesz egy halott királyfink….. )
- Rozi, gyere ide hadd fésüljek meg, csupa gubanc a hajad! - Nem! Nem is ribanc!
Állunk a gyógyszertárban, vitamint készültem venni, úgy, hogy előző nap derült ki, hogy az ovinkban felbukkant pár illegális fejtetű, és szóltak az óvó nénik, hogy alaposan nézzük át a gyerekeket. Mondom a patikus néninek, mit szeretnék, mire a kiskorú üvölt a patika játszósarkából: - Anya! Tetűirtót nem veszünk? - na menj te a nénikédbe!
- Anyaaa! Még egy meséééét, légyszi! Egy utolsót! Meg egy utolsó előtti utolsót! És akkor az lesz a legutolsó! Az utolsó előtti utolsó és utána jöhet a legutolsó! – He?? Mivan??
- Rozi…. elárulod, miért csak az egyik cipőd van még mindig a lábadon? - Ez nem az egyik cipőm, hanem a másik! – én kérek elnézést.
No, és az elvont gondolkodás….
Bemegyek a hálóba, kezdődik a Forma 1 – közli az apja. Rozi: Anya, lazíthatsz, Apa bement aludni….
Vagy a kompromisszumkészség váratlan megnyilvánulása:
Apa - Rozi, menj lefeküdni, azonnal, ne mondjam el még egyszer!
Rozi - Nem te parancsolsz, hanem anya!
Anya - Rozi, mit mondott apád, azonnal indulj lefeküdni, mert most már tényleg nyakon hajigállak!
Rozi - ….. inkább mégiscsak apa parancsoljon…
És mindennek a teteje, a nevelésem csődje, a fekete felhők szánalmas, nyomorult kis életem felett:
- Rozi, pakold össze a játékaidat! - Nem! Én mondom meg mit csinálok, ez az én életem!
Hát köszönöm a részvétet, aviszont látásra.
