Sötét felhők gyülekeztek. A cikázó villámok által bevilágított égbolt sűrű esőt okádott magából, a szél tépte-marcangolta fák földig hajoltak a sötétben. Az állatok reszketve bújtak össze odúikban, a vihar hangját csak egy bagoly baljós huhogása és a közeli hegyek farkasainak csontig hatoló üvöltése volt képes megtörni.
A villámok fényében egy nő dacolt az elemekkel, hosszú haját csatakosra áztatta az eső, két karját magasba emelve szívszorítóan zokogott:
- Miért uram? Miért íly fiatalon? Hiszen még annyi dolgunk lenne és oly kevés az idő!
Ja, nem történt semmi, csak felvették a gyereket bölcsibe.
