„Ez a gyerek nem normális, csigákat hord a zsebében!”
Lawrence Durrell, 1931 körül
„Ez a gyerek nem normális, skorpiókat tart a gyufásdobozban!”
Lawrence Durrell, 1935 körül
„Ez a kölyök nem normális, állatkereskedésbe megy dolgozni!”
Lawrence Durrell, 1939 körül
"Ez a kölyök nem normális, állatkerti ápoló akar lenni!
Lawrence Durrell, 1945 körül
„Ez az ember nem normális, kígyók közt csatangol a dzsungelben!”
Lawrence Durrell, 1952 körül
„Ez az ember nem normális, állatkertet akar nyitni!”
Lawrence Durrell, 1958 körül
„Ez az ember nem normális. Ha meghívod magadhoz, sast telepít a borospincédbe!”
Lawrence Durrell, 1967 körül
„Ez az ember nem normális!”
Lawrence Durrell, 1972 körül
(Gerald Durrell: A halak jelleme)
Mit tehet egy cseppet sem átlagos brit család, ha a nedves és hideg angol időjárás már végképp az idegeikre megy? Ha Gerry szavait nem lehet érteni a bedugult orrától, ha Margo pattanásai lassan átveszik az irányítást a fején, ha Larryt zavarj az alkotó munkában az örökös köhögés, harákolás, orrfújás. Mi sem természetesebb, hogy a rendes brit család ilyenkor szedi a sátorfáját és elköltözik Korfura, ahol az ég kékjével csak az óceán vetekedhet, a levegő olaj és mézillatú, ahol az idő fogalma új értelmet nyer, ahol barátságos szomszédok mézédes szőlővel oltják a megfáradt kutató éhét és ahol Theodore szerint bármi megtörténhet.
A könyv a felhőtlen gyermekkor krónikája, a bohém és excentrikus Durrell család azon öt évét dolgozza fel, amit a háború kitöréséig Korfun töltöttek. A bájos, tanulságos, helyenként szívszorongató történetek főszereplői a fegyver és vadászatmániás Leslie, a kiterjedt baráti körrel rendelkező, pesszimista avantgard író Larry, az állandóan pattanásos és szerelmes Margo, az állatbolond Gerry és a méretét tekintve pici ámde annál nagyobb határozottsággal bíró konyhaművész mama, aki bölcsen és türelemmel irányítja a család hajóját az élet veszélyes és kiszámíthatatlan vizein.
Szelíd elnézéssel, finom humorral, (ön)iróniával ír a famíliáról épp úgy, mint a számtalan felfedezett - és a család legnagyobb örömére begyűjtött - állatról, legyen az egy skorpió család, teknős vagy bagoly, esetleg egy életveszélyes sirály. Vidám képeket kapunk a vendégszerető és életvidám korfui parasztokról, a család kedves barátairól, Theodore-ról, Gerry tanáráról, mentoráról, Spiróról, a mama legfőbb rajongójáról, aki óriási vehemenciával intéz el mindent, legyen szó a mama lefoglalt ágyneműiről vagy Gerry szülinapi szamaráról, esetleg a görög nagykövet tavából lopott aranyhalakról. Krafelsky úr, Lugarecia, Larry furcsábbnál furcsább vendégei mind ott sorakoznak, hogy bohó kalandjaikkal felhőtlen szórakoztatásban részesítsék az olvasót.
"Az omladozó kerítés, mely a roskatag kertet határolta a ház mentén, gazdag vadászterület volt a számomra. Ha az ember óvatosan betolt egy késpengét egy darab meglazult vakolat alá, és vigyázva leemelte a tégláról, ott kuporgott alatta a két centiméternél alig hosszabb, fekete skorpió, mely fénylett, mintha fekete csokoládéból készült volna. Farka olyan volt, mint egy barna gyöngysor, és rózsatövishez hasonló fullánkban végződött. Egy napon egy kövér nőstény skorpiót találtam, mely első látásra mintha világos, őzbarna szőrmebundát viselt volna. Közelebbi vizsgálatra kiderült, hogy a furcsa öltözék nem más, mint egy csomó csecsemő, mely a mama hátába kapaszkodik. El voltam ragadtatva a családtól, és elhatároztam, hogy közelebbi vizsgálatra becsempészem őket a házba a hálószobámba, hogy egy darabig figyelhessem növekedésüket. Végtelenül óvatosan betereltem az anyát és családját egy gyufaskatulyába, és siettem a villába. Szerencsétlenségemre éppen akkor tálalták az ebédet, amikor beléptem az ajtón.
Dobozomat gondosan úgy helyeztem el a kandalló párkányán, hogy a skorpiók elég levegőt kapjanak, azután mentem az ebédlőbe, és asztalhoz ültem a családdal. Elüldögéltem az ebédnél, titokban etettem Rogert az asztal alatt, és hallgattam a családi vitákat, tökéletesen megfeledkeztem az új zsákmányomról. Végül Larry, aki befejezte az ebédet, kihozta cigarettáit a nappali szobából, hátradőlt székében, szájába dugott egy cigarettát, és fogta a gyufaskatulyát, melyet ugyancsak magával hozott. Teljesen megfeledkeztem a fenyegető veszélyről, néztem, amint könnyedén társalogva kinyitotta a dobozt.
Nos, én mindmáig állítom, hogy a nőstény skorpió nem akart semmi rosszat. Izgatott volt, és némileg bosszús, hogy ennyi időre bezárták egy gyufaskatulyába, és megragadta az első adódó alkalmat a menekülésre. Villámgyorsan kiemelkedett a dobozból, és végigfutott Larry keze fején. Ott megpihent, kicsit tanakodott, hogy mit is tegyen, fullánkját tettre készen a magasba görbítve. Larry megérezte karmainak mozgását, és lenézett, hogy mi lehet az. Ettől fogva a dolgok egyre jobban összezavarodtak.
Larry felüvöltött félelmében, amitől Lugarecia földhöz vágott egy tálat, Roger pedig vad ugatással kiugrott az asztal alól. Larry egy kézmozdulattal az asztalra röpítette a szerencsétlen skorpiót, amely Margo és Leslie között kötött ki, amint az asztalra pottyant. A végsőkig feldühödve a bánásmódon, futott Leslie felé, és fullánkját remegtette izgalmában. Leslie felugrott, és felborított egy széket, és kétségbeesetten csapkodott az asztalkendőjével, ellódította a skorpiót az asztalterítőn Margó felé, aki akkorát visított, hogy egy mozdonynak is becsületére vált volna. Mamát teljesen kihozta sodrából ez a hirtelen átváltás békéből káoszba, feltette a szemüvegét, és az asztalra meredt, a pokoli lárma okát kutatva. Ebben a percben Margo sikertelen kísérletet tett a skorpió feltartóztatására: egy pohár vizet zúdított rá. A zuhany elkerülte az állatot, de sikeresen nyakon találta a mamát, aki sohasem állhatta a hideg vizet. A skorpió közben Leslie tányérja alá bujt, csecsemői pedig vadul rajzottak szanaszét az asztalon. Roger nem értette ugyan, miért ez a nagy ijedelem, de elszánta magát, hogy kiveszi részét az eseményekből, és eszelősen ugatva nyargalt körbe-körbe a szobában.
- Már megint ez a nyavalyás kölyök! - üvöltött Larry.
- Vigyázz! Jönnek! - visított Margo.
Mivel senki sem áldozott időt arra, hogy Rogernek megmagyarázza a dolgokat, az a tévhit ébredt benne, hogy valaki megtámadta a családot, és neki kell minket megvédenie. Lugarecia volt az egyetlen idegen a szobában, Roger tehát logikusan arra a következtetésre jutott, hogy ő okozott minden bajt, és beleharapott a bokájába. Ez nem sokat segített a helyzeten."
(Durrell: Családom és egyéb állatfajták)
