"Egyszer volt, hol nem volt, valahol a tengerben, mondjuk, a Capri-öbölben egy hullám, amelyik beleszeretett a sziklába. Mindig körülötte fodrozódott, csókolta éjjel-nappal, fehér habkarjával ölelte. Sóhajtozott, zokogott, könyörgött, hogy legyen az övé, és addig ostromolta szerelmével, míg lassan-lassan alámosta a szikla ellenállását, és egy szép napon, mert nem bírta tovább, a szikla megadta magát, és a hullám karjába omlott. (...) És akkor a szikla, a körülrajongott, az imádott, az annyira áhított szikla nem létezett többé. Egy kődarab hevert csupán a mélyben, a tengerfenéken. A hullám úgy érezte, megcsalták, rászedték, és hamarosan másik sziklát keresett magának."
A Párizsba emigrált menekültek és antifasiszták életére a második világháború nyomasztó árnya nehezedik. A főhős Ravic doktor, emigráns német orvos, a hontalanok kalandos, bujkáló életét éli. Két neves, de bizonytalan kezű és tudású kórházi sebész helyett operál, a honorárium nevetségesen alacsony hányadáért. Nemcsak munkája, hanem egész élete, még szerelme is bujkálás, állandó készenlét a menekülésre. Hiába az elővigyázatosság, egy utcai balesetnél - miután elsősegélyt nyújt - a rendőrség igazoltatja, és kitoloncolja az országból. Mire három hónap múlva visszatér Párizsba, barátnője, az olasz származású színésznő, Joan Madou elhagyja. Párizsban ekkor tűnik föl a menekült németek után nyomozó Gestapo tiszt, Haake, akivel Ravicnak súlyos elszámolnivalója van. 1933-ban Haake volt az, aki az orvost és akkor szerelmét, Sylviát zsidók rejtegetése miatt olyan súlyosan megkínoztatta, hogy a lány a börtönben öngyilkos lett. Az orvosnak attól a pillanattól, hogy meglátja a tisztet, egyetlen gondolata a bosszú. Sok hiábavaló hajsza után - kémregénybe illő manőverezéssel - végül sikerül a gyanútlan Haakét ártalmatlanná tennie. Diadalára azonban árnyék vetül: míg a tisztet üldözi, szeretőjét - aki közben vissza akart térni hozzá - kitartója lelövi. Kitör a háború, Párizsban összeszedik a menekülteket, és internálótáborba szállítják őket. Ravic ellen feljelentés érkezik, a Gestapo is nyomoz utána, de az emigránsok közül senki sem adja ki, s így talán sikerül majd elvegyülnie a szürke tömegben.
Remekmű. Magával ragad, érzékletesen repít a mocsárból a felhők fölé. Ha még nem olvastad, itt az ideje, hogy megtedd. Ha már igen, akkor ajánlás nélkül is újra megteszed. Még nem vették át a szót a fegyverek, de már nyomasztóan gyülekeznek a viharfelhők Európa felett. Egymás után kebelezik be a nácik a kontinens országait, és megindul az emigránsok áradata Párizs felé, ahol még látszólag változatlanul folyik az élet. Papírok nélkül vagy hamis útlevéllel bujkálnak ezrek és ezrek abban a reményben, hogy sikerül elmenekülniük a világváros forgatagában. Ravic doktor sorsában, viszontagságaiban érzékeljük a második világháború előestéjének baljósan ellentmondásos légkörét, a menekült orvos lépteit követve bepillantást nyerünk szállodákba, kórházakba, polgári otthonokba, bisztrókba és bordélyokba, lebujokba és fényes estélyre, vele érzünk szenvedélyes szerelmének verőfényében és poklában, szemünk előtt hömpölyög a kivilágított bulvárokon a metropolis élete: fény és árnyék, szerelem és prostitúció, becsület és aljasság, igaz emberség és ocsmány besúgás. Aztán hadüzenet és elsötétítés.
A regény 1938-39-ben játszódik. Cselekménye igzalmas, mozgalmas, igaz humánumot és minden elnyomás, erőszak, igazságtalanság gyűlöletét árasztja
"Valami hajszol engem. Mintha mindig elszalasztanék valamit. Utánakapok, megszerzem, és akkor kiderül, hogy nem volt semmi. És én megint másvalami után kapkodok. Előre tudom, hogy ugyanúgy végződik majd az is, mint a másik, de nem bírom kihagyni. Hajszol, üldöz, aztán egy ideig elfoglal, de megint csak elhagy, és marad az üresség; olyan ez, mint az éhség, mindig újra elfog.(...) Azelőtt sok minden volt... biztonság, háttér, hit, célok... csupa barátságos tájék, ahol mindig megvethettem a lábam, ha a szerelem megrázott. Ma már semmim sincs... legfeljebb némi kétségbeesésem, egy kis bátorságom, és különben minden idegen, kívül, belül. Ha erre száll a szerelem, az olyan, mint a csóva a száraz szalmában. Amikor már semmid sincs, csak ez maradt, akkor ez is más... vadabb, fontosabb és pusztítóbb, mint volt azelőtt."
forrás: konyvtar.hu, iskolaujsag.blathy-bp.hu
